Kritikus szintet ért el a globális átlaghőmérséklet, a tudósok vészjósló kijelentést tettek
„A 1,5 Celsius-fok elérése olyan, mintha egy pusztító láncreakció első dominóját látnánk eldőlni, a tűzzel játszunk” – hangsúlyozták a szakértők.
A francia elnök új klímacsúcsot hívott össze decemberre.
A francia államfő bejelentette szombaton, hogy két évvel a párizsi klímaegyezmény aláírása után december 12-re újabb csúcstalálkozót hív össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.
A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót, mint intézményt tömörítő G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének lezárása után tartott sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron kifejtette: további klímavédelmi intézkedéseket kell tenni, főleg pénzügyi téren. A csúcstalálkozó célja az lesz, hogy mozgósítsák a magán- és az állami tőkét a párizsi megállapodáshoz kötődő projektek megvalósításához.
A francia államfő azt reméli, hogy meg tudják győzni Donald Trump elnököt, változtassa meg a klímaváltozásról alkotott véleményét. Trump június 1-jén jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép a Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi egyezményből.
(MTI)